Előkészületek.

Az USA utazáshoz ESTA-ra van szükség. Mi ezt az oldalt használtuk : https://esta.cbp.dhs.gov/esta/
Itt magyarul is ki lehet tölteni a kérelmet, mindennel együtt kb. 3 perc kell hozzá. Bordó útlevél kell és 14$ fejenként. Csak dombornyomott bankkártyával lehet fizetni, de erre az utazás során is szükség lesz, tehát mindenképpen be kell szerezni egyet ( ha nem lenne). Nekünk Mastercardunk van, mindenre jó volt.
Az ESTA kérdőív kitöltése egyszerű, az eredményt pedig azonnal meg is tudjuk, vagyis mehetünk, vagy sem. Persze az utolsó szót majd az a tisztviselő mondja ki, aki az USA-ba való belépésnél fogad minket.

Repülőjegy

Miután megvolt az ESTA, rátérhettünk a repülőjegyre. Korábban a neten olyan infók voltak, hogy hónapokkal az utazás előtt sokkal olcsóbban meg lehet venni. Ez igaz is, de csak akkor, ha kifogunk egy akciót.
Szerencsénkre az Air France éppen akciós jegyeket kínált San Diegoba. Januárban sikerült is a májusi utazáshoz lefoglalni a két jegyet, 303 000 ft-ért.

Autóbérlés

Mi a http://www.rentacar365.com/ oldalon béreltünk autót. Az ár nagyban függ a forint árfolyamától, nekünk sikerült eldobni kb. 20 000 ft-ot, mert rosszkor béreltük az autót. Az árakról annyit, hogy egy közepes SUV/Crossover kategóriájú autó bérlése 16 napra 135 000 ft volt. Később ezt 120 000 ft alatt is tudtuk volna bérelni a forint erősödése miatt. Ebbe a kategóriába a Jeep Liberty, Ford Escape, Ford Explorer tartoztak annál a cégnél, akitől mi kölcsönöztük az autót. Amennyire emlékszem a telephelyen ott is volt a választható autók között a három típus. Azért döntöttünk az Escape mellett, mert jó magyar szokás szerint a fogyasztást néztük és a 30 mpg értékével ez volt a legkedvezőbb. Ha jóval az indulás előtt foglaljuk le az autót, lehetőség van csak előleg fizetésére, 28 nappal az autó átvétele előtt kell a teljes árat kifizetni. Nemzetközi jogosítvány nem kellett.

Szállás

Erre is több lehetőség van az interneten. Mi két portált használtunk. A booking.com és a hu.hotels.com oldalain foglaltuk a szállásokat.Első néhány napra már itthon lefoglaltuk. Megérkezéskor semmiféle probléma nem volt ezekkel, mindenhol tudtak rólunk és egy fényképes igazolvány bemutatása után, már kaptuk is a kulcsokat, illetve mágneskártyákat. A hotels.com-on foglalt szállások többnyire azonnal ki is lettek
fizetve, így még azzal sem kellett bajlódni. A booking ajánlatai olcsóbbnak tűnnek, de csak azért, mert ők nettó árakkal dolgoznak, mindenhol fel is tüntetik, hogy azok nem a végleges árak. A hotels.com viszont a tényleges árakat mutatja. A vouchereket természetesen érdemes kinyomtatni, de sehol nem kérték.
Ez a rendszer úgy is jól működött, amikor már mindig a következő egy-két napra foglaltunk csak szállást.
A szállásokon általában előre kell fizetni, érkezéskor elkérik a bankkártyát. Az Eastside Canneryban is elkérték érkezéskor is a bankkártyát, ez okozta a félreértést. Itthon derült ki, hogy ezek a jóemberek 1 napot levontak rögtön a szállás lefoglalásakor, a 2. nap díját pedig távozáskor. Ezt értettük félre és gondoltuk, hogy a netet fizettetik meg, ugyanis az is ott volt a számlán. Szóval bocsi nekik, nem vertek át minket, de a számlájukon változtathatnának, hogy egyértelműbb legyen,  mit is fizet ki az ember.

Repülőtéren

A repülőút 2 átszállásos volt. Budapest - Párizs, Párizs - Detroit, Detroit- San Diego.
Odaúton Budapesten 2 órával az indulás előtt kezdődött a procedúra. Először egy automatából megszereztük a beszállókártyákat a teljes útra. Ezután az Air France pultnál feladtuk a csomagokat. Első körben Detroitig voltak feladva, hiszen ott léptünk be az USA-ba. Ezután átestünk egy biztonsági vizsgálaton és mehettünk a gépünkhöz. Párizsban egy útlevél vizsgálaton estünk csak át. Korábban ezt nem tudtuk elképzelni,
hogy hol fogjuk megtalálni azokat a hivatalos helyeket, amin át kell mennünk, nehogy kihagyjunk valamit. Nem tudtuk kihagyni, ugyanis ahogy leszálltunk a gépről és elindultunk a másik terminál felé a szükséges vizsgálatokon egyszerűen át kellett menni. Nem lehet eltéveszteni. A párizsi reptéren kaptunk egy nyomtatványt,
mielőtt felszálltunk volna az USA-ba tartó gépre, ezt kellett a gépen kitölteni.
Detroitban ugyanaz volt a helyzet mint Párizsban, itt is mintha akadályversenyen lettünk volna, sorra mentünk át a vizsgálatokon. Először a bevándorlási hivatalnál kellett megjelenni. Itt figyelni kell arra, hogy melyik sorba állunk be, mert külön vizsgálják a kiváltságosokat és a pór népet. A hivatal embere megvizsgálja
az uti okmányainkat, digitális ujjlenyomatot vesz, retina szkennert csinál és néhány kérdést tesz fel. Mi a célja az utazásnak? mennyi pénzünk van? voltunk-e már az USA-ban? mennyi ideig maradunk? 5 perc nem volt az egész. Eztuán felvettük a csomagokat és átcihelődtünk egy vámoson. Ő sem kötekedett sokat. Itt kellett leadni a gépen kitöltött papírt, megkérdezte mennyi pénz van nálunk. Ezután a csomagot újra feladtuk és átmentünk egy biztonsági vizsgálaton. Cipő le, gatyaszíj kivesz, ruhából kipakol, laptopot táskából kivesz, fémdetektoron minden és mindenki áthalad. Ha nem találják meg a vállról indítható rakétánkat, akkor mehetünk is a gépünkhöz.
San Diegoban csak a csomagot kellett felvenni és már mehettünk is a dolgunkra.

Visszaút: San Diego - Salt Lake City, Salt Lake City - Párizs, Párizs - Budapest.
San Diegoban ugyanaz a procedúra van, mint Budapesten volt. A különbség csak annyi, hogy itt a feladott csomag Budapestig jön. Illetve, hogy nem Air France, hanem Delta Airlines járattal jöttünk, de mivel codeshare partnerek, ezért semmi különbség, vagy plusz meló nem volt.
Salt Lake City-ben volt a legegyszerűbb dolgunk, mivel terminálon belül kellett csak az érkezési kaputól az indulási kapuig sétálni kb. 150m-t. A San Diegoban beszerzett beszállókártyával felszálltunk a gépre és már mentünk is Párizs felé.
Párizsban néhány kilométeres reptéri túrán lehet részt venni. Közben útlevél vizsgálat, biztonsági vizsgálat. Szinte csoda, hogy sem odafele, sem vissza nem késtük le a gépünket.
Budapesten csomagot felvettük és kisétáltunk a reptérről.

Anyagiak

Ennyiből sikerült kihozni az utazást. Két főre, 16 napra, USA nyugati-part.

ESTA 14$ /fő

repjegy 302 800 ft / akciós repülőjegy

utasbiztosítás 22 625 ft

autobérlés 132 179 ft + 44 428 ft / 563.04 $ + 191 $ / a 191$ egy feleslegesnek tűnő biztosítás és a teli tank benzin ára

benzin 88 027 ft / egy-két tankolást kp-val fizettünk, a költőpénzben szerepel

szállás 227 802 ft

költőpénz 700 $

Gyorsan eltelt a két és fél hét. Május 17-én indultunk vissza Magyarországra.

Miután kijelentkeztünk a szállásunkról, útnak indultunk San Diegoba a reptér felé, hogy leadjuk a bérelt autót a Dollar Autókölcsönzőnél. Kb. háromnegyed óra alatt értünk oda, a reggeli csúcsforgalom ellenére jó tempóban lehetett haladni.

Arra számítottunk, hogy ismét sorba kell állni a kocsi leadásakor, amit majd átvizsgálnak, és ez hosszú időt vehet igénybe, ezért már 9 előtt 10 perccel meg is érkeztünk a telephelyre. Ehhez képest a leadás nagyon gyorsan ment. Egy géppel leolvasták a kocsi adatait, futólag végignézték, levették a számlánkról a még szükséges pénzt, és már jöhettünk is vissza. A leadáskor azt mutatta a kijelző, hogy összesen 3617 mérföldet (5821 km) mentünk vele, és majdnem 82 órát töltöttünk a kocsiban. 

A kölcsönző cég kisbuszával visszavitt minket San Diego repterére. Reggel 9 után 5 perccel már ott voltunk, úgyhogy bőven volt időnk az indulásig, hiszen a Salt Lake Citybe tartó gép 13:10-re volt kiírva. Háromnegyed 11 fele beálltunk az egyik kioskhoz, és becsekkoltunk. Utána leadtuk a csomagjainkat. Kár, hogy csak lb-ban volt kiírva az eredmény, kíváncsi lettem volna, hány kilót nyomnak a bőröndjeink, de szerintem igencsak 20 kg körül lehetett. Szerencsére a 23 kilós határt nem léptük túl.

A bőröndök feladása után mehettünk a szokásos átvizsgálásra, ahol már hosszú sor kígyózott. A biztonsági emberek kissé lekezelően és udvariatlanul mondogatták mindenkinek, hogy vegyék le a cipőt, táskát, fémtárgyakat, azokat tegyék a műanyag tálcára, laptopot külön ki kell venni, stb. Miután átmentünk a biztonsági ellenőrzésen, felöltözködtünk és mehettük megkeresni azt a kaput, ahonnan majd a mi gépünk is felszáll. Mikor megjött a gépünk, végignézhettük, ahogy kipakolják belőle a csomagokat, amíg az utasok kiszállnak.

Végre beszállhattunk mi is, és elindultunk Salt Lake Citybe. Az út 1:50 perc volt
, ki lehetett bírni. Ha az embernél volt kéznél fülhallgató, akkor tudta szórakoztatni magát pl. zenével vagy filmmel, de itt nem osztogattak külön fülhallgatót. ( SLC-n a 2-es terminálon volt dohányzó bódé, ezt csak magamnak írom, ha újra arra járnék :-) ) A következő, Párizsba tartó Delta gépen viszont már kaptunk, (cigit is lehetett venni, bár egy doboz áráért valószínűleg egy kisebb dohányföldet is lehetne venni Kubában) szerencsére, mert nem is lehet másképp kibírni a 10 és fél órás utat, csak ha az ember leköti magát valamivel. Játszani is lehetett, többnyire a Bejeweled-et nyomtuk órákon át. Kis szüneteket csak evéskor iktattunk be. Kaját megint rengeteget kaptunk, fele is bőven elég lett volna. Csak egy hiba volt, hogy az idő nagyon lassan haladt, aludni nem tudtunk, és már semmilyen pozícióban nem volt kényelmes ülni...

Nagy nehezen csak eltelt ez a repülőút is, Párizsban aztán másfél óránk volt az átszállásra. Tulajdonképpen kellett is ez az idő, mert a CDG igen nagy reptér. Miután kiszálltunk a gépből, vagy 20 percen keresztül mentünk a másik terminál felé, mire elértünk a vámosokhoz. Itt megint hosszú sor kígyózott, aztán mire az utolsó kanyarhoz értünk, az egyik hölgy meglátta, hogy Uniós útlevelünk van, és szólt, hogy menjünk át a másik ablakhoz. Így itt csak megnézték az útlevelünket, és mehettünk is tovább. Újabb pár perc gyaloglás után kiderült, hogy még mindig nem vagyunk a beszálló kapuknál, ugyanis itt is át kellett menni a biztonsági kapukon. Kezdődött megint a vetkőzünk-kipakolunk-bepakolunk-felöltözünk művelet. Miután ezen is túl voltunk, már tényleg csak néhány perc kellett, hogy megérkezzünk a megfelelő kapuhoz. Már jelentős tömeg várta a felszállást. ( 2F terminál, itt is volt a büdös bagósoknak üvegkalitka :-) ) De hol a gép? Még amikor szóltak, hogy indulhatnak az első osztályon utazók, akkor se láttuk sehol a repülőt. Aztán kiderült, hogy két hosszú folyosón kell végigmenni, hogy a gépig elérjünk, a franciák aztán gondoskodnak róla, hogy ne tunyuljunk el, annyit kell ezen a reptéren gyalogolni...

Az utolsó repülőutat már semmilyen porcikánk nem kívánta, de reménykedtünk, hogy ez a két óra már gyorsan elmegy. El is bóbiskoltunk útközben, már annyira fáradtak voltunk. Egy francia hölgy, aki mellettünk ült gyanakodva nézte, ahogy kókadozunk délután 1 órakor. Szegénykém nem tudta, hogy nem részegek vagyunk, csak már tele a hócipőnk a repüléssel.

Végül fejfájósan, kissé hányingerrel küzdve, zsibbadt tagokkal érkeztünk meg a Liszt Ferenc reptérre, ahol gyorsan megtaláltuk a csomagjainkat, és már csak pár óra választott el attól, hogy újra a saját ágyikóinkban pihenhessünk.  

Délelőtt elmentünk a Balboa Parkba, a szállásról háromnegyed óra alatt ott voltunk. Most is tömeg volt az utakon. Külön öröm volt, hogy amikor lehajtottunk az autópályáról, nem tudtunk a Park Blvd-ra ráhajtani, mert le volt zárva, így mehettünk még egy kört. 

Nem ez volt az első eset, amikor útlezárással vagy útépítéssel találkoztuk. Rengeteg helyen, szinte minden autópályán, és egyéb szakaszokon is folyamatosan találkoztunk útépítéssel, felújítással, bővítéssel. Lépten-nyomon találkozni olyan táblákkal, melyek azt hirdetik, hogy erre fordítják az adóból befolyt összegeket, illetve munkahelyeket teremtenek.

A Balboa Park egy igazi kis sziget egy nagyvárosban, ahol már az is érdekes volt, hogy ingyenes a parkolás. Ami viszont nem biztos, hogy mindenkinek tetszik, hogy a park egész területén tilos a dohányzás.

Szemetelésért és dohányzásért akár 1000 dollár büntetést is kiszabhatnak.

A parkban különböző tematikájú botanikus kertek találhatók, van itt pl. japán barátság kertje, vagy pálmafás kert.

Voltak szökőkutak, spanyolos, díszes épületek. 14 múzeum is található itt, pl. történeti, modern művészeti, repüléssel vagy autózással foglalkozó is. A park rengeteg látogatót vonz: van, aki futni jár ide; van, aki csak piknikezik a családdal; de több iskolás csoporttal is találkoztunk. Itt is működik egy ingyenes járat, ami körbe visz a park látványosságaihoz. Olyan is van, ami bevisz az Old Townba, de azért már kemény pénzeket elkérnek.

Szépek voltak a kertek, hangulatosak sétányok vannak, tisztaság volt mindenhol. Volt egy "International Cottage" (Nemzetközi házikók) részleg, ahol különböző nemzetek mutatkoznak be. Sajnos zárva volt ez a részleg. Kívülről láttunk, hogy van itt cseh és szlovák házikó, német, finn, kínai, izraeli, skót, svéd, angol...magyart sajnos nem láttunk.

Sajnos csak addig tudtunk maradni, míg egyikünk életveszélybe nem került a nikotinelvonás miatt:) Így aztán sürgősen el kellett menni cigit venni. Mellesleg megjegyezhetjük, hogy egész Amerikában irtó drága a cigaretta, 5 dollár alatt ha sikerül venni egy dobozzal, az már jó ár. 

Délután véglegesítettük, hogy mit is akarunk vinni magunkkal haza, összepakoltunk, készen állunk a holnapi indulásra, hosszú útra. Délelőtt megválunk a Ford Escape-től, fájó szívvel, mert egész megszerettük az automata váltót, nagyon jó volt, kényelmes az autó, ez jó választás volt üzemanyag fogyasztás szempontjából is. Igaz, amikor átvettük az autót, megállt az ütő bennünk, mert 20,3 mpg-t mutatott (11,59 liter/100 km), amit mi nagyon ügyesen feltornáztunk 29,5 mpg-re (7,97 liter/100 km). 

A repülőút így fog kinézni: San Diegóból 13:10-kor indul a gépünk, a Delta Airlines járatával megyünk Salt Lake Citybe. Ez 1 óra 49 perc repülőidő. 50 percünk lesz az átszállásra, reméljük elég lesz. Salt Lake Cityből 10 és fél óra az út Párizsig. A franciáknál másfél óránk lesz az átszállásra, és onnan még két óra 10 perc, mire megérkezünk Budapestre, ekkor már szombat délután 3 óra lesz magyar idő szerint.  

Az utolsó napokra már sokkal nyugisabb a program, nem rohanunk sehova, nincsenek nagy távolságok. A mai napra is egy rövid szakasz jutott, Los Angelesből lementünk Escondidoba, ami San Diegotól mintegy 30 mérföldre északra van. Bár nehéz kiigazodni, hogy melyik településen is vagyunk, annyira egybe vannak nőve, hogy akár lehetne San Diego része is. 

9 óra felé indultunk el, azzal a szándékkal, hogy a reggeli csúcsot elkerüljük, és ugyanezért kerülőutat terveztünk. De itt a földből is autók nőnek, iszonyatos nagy volt a forgalom, de azért haladtunk rendesen, dugók nem voltak. Egyre jobban megszoktuk az amerikai közlekedést, már nem tűnik olyan ijesztőnek, mint első időben. Itt azért hálát kell adnunk az iGo Primo GPS szoftvernek, nagyon jól használható. 2,5 óra alatt tettük meg az utat.

Escondidoval az volt a tervünk, hogy majd a Safari Parkot fogjuk meglátogatni, azért foglaltunk itt szállást. Megérkezésünk után néhány órán át a városban nézelődtünk, sétálgattunk. Elmentünk egy mexikói marketbe is, ami igazi termelői piacnak is nézett ki. Rengeteg, nálunk egzotikus gyümölcsök, növények, magok, zöldségek voltak felhalmozva. Végre láttunk egy igazán nagy választékkal rendelkező pékáru részleget, még magyar szemmel nézve is igen finom torták, különböző péksütemények voltak. Bár tortát nem vettünk, valószínűleg abba kevés csilit raktak a mexikóiak. Vásároltunk is néhány dolgot, pl. nagyobb zsömleszerűséget, melynek édes tésztája volt. Vettünk két csomag pulykamell sonkát, amiről aztán kiderült, hogy ez inkább mellhártya sonka, simán át lehetett rajta látni, olyan vékony volt. 

Sajnos nem vagyunk tisztában a mexikói konyhával, így a specialitásokat nem próbáltuk ki, de egy igazi konyhatündér nagyon élvezhette volna ezt a helyet.

A szállásunkra menet még beugrottunk a Walmartba a fogyóeszközöket feltölteni és ajándékokat nézegetni. Ezután megérkeztünk a szálláshelyünkre, a Super 8 motelba, amiről csak jókat mondhatunk. Bár kívülről kicsit lepukkantnak néz ki, a szobára egy rossz szavunk nem lehet. Végre van hely mindennek, külön számítógépes asztal, étkezőasztal, még egy nagy fali polc az egyéb dolgoknak, tágas fürdőszoba, hűtő, mikrohullámú sütő. 

Este utánanéztünk, hogy a másnapi program hogyan is alakuljon. Eredetileg a Safari Parkba akartunk menni, de amikor megtudtuk, hogy mennyibe kerül, és elolvastuk a kritikákat, úgy döntöttünk, hogy mégsem oda megyünk. 

Az a helyzet, hogy egy városban sokkal nehezebb megtalálni azokat a pontokat, amik érdekesek lehetnek, mint mondjuk egy nemzeti parkban. Már egyszer elmondtuk, hogy tisztában vagyunk azzal, hogy egy nyaraláson nem szabad spórolni. Ha az ember ennyit utazik, akkor nézze meg azokat a dolgokat, amik kínálkoznak. Viszont amikor olyan véleményekkel találkozik az ember, mint pl. a Safari Park esetében, akkor elgondolkodik azon, hogy valóban megéri-e rászánni ezt a pénzt, mert az se jó érzés, ha átverve érzi magát az utazó. Az alap belépő ide pl. nettó 44 dollár, amiben a belépő, az afrikai safari részleg megtekintéséhez biztosított jármű korlátlan használata (egy kör kb. 25 perc), valamint a gepárdfutattás (5,9 másodperc) van benne. A vélemények szerint ezekre az ingyenes járatokra akár másfél órát is kell várni, hogy felférjen az ember, aztán gyalogolhat vissza, mert sokszor nem jön a jármű. Ha az állatokat igazán közelről szeretné valaki megnézni, esetleg másik részlegre kíváncsi, akkor azért külön kell fizetni, igen borsos összegeket. Ezen vélemények alapján úgy döntöttünk, hogy ezt inkább kihagyjuk. Elképzelhető, hogy rossz döntés volt, és egy tökéletes napot tölthettünk volna el ott, de ez már nem fog kiderülni, mivel a holnapi napon a Balboa Parkot látogatjuk meg.

Mielőtt rátérnénk az eseményekre, néhány gondolat egyéb témában:

 - Az egyik az internet. Az USA-tól nem ezt vártuk. Folyamatosan probléma van az internettel, vagy az a baj, hogy rettenetesen lassú, vagy hogy órákra megszakad az egész. Tegnap este sem tudtunk netezni jó ideig, és ma reggel is azzal kezdtük a napot, hogy néztük a "weblap nem érhető el" szöveget a monitoron. Még szerencse, hogy tegnap idejében kigyűjtöttük a szükséges infókat, meg le tudtuk foglalni a jegyet a stúdió VIP tourra.

- A másik dolog a média. A hotelekben a tv műsor finoman szólva is hagy némi kívánnivalót maga után. Annak idején úgy képzeltük, hogy idejövünk, és rengeteg zenei csatorna lesz a tévében, rádióban. ezzel szemben szinte sehol semmi. Elképzelhető, hogy ezek fizetős műsorok, azért nem lehet fogni, de amit meg lehet, az meg nem sokat ér...legalábbis számunkra. Valamikor Las Vegas környékén említettük, hogy milyen jó is volt az a rock rádió csatorna, azóta sem találtunk semmi értelmeset. Folyamatosan hittérítő szól a rádióból, esetleg egy kis country muzsika. Az embernek olyan érzése van, mintha kazettát hallgatna, nem is rádiót.

Na de térjünk rá a mai eseményekre. Reggel 7 óra után már a buszmegállóban várakoztunk. A menetrend szerint 7:18-kor kellett volna jönnie a busznak. Annak örültünk, hogy rajtunk kívül egy hölgy szintén buszra várt, mert így legalább hárman voltunk Los Angelesben, akik buszozni akartak. Meglepetésre egyébként ma reggel nem volt olyan hőség, sőt kellemes szél fújt, így nem mondhatjuk, hogy főttünk, csak álltunk és vártuk a buszt. Ami viszont nem jött. Felvetődött már bennünk az is, hogy tulajdonképpen ez egy emlékmű, ahol mi állunk, nem is  buszmegálló, hanem inkább egy rég letűnt közlekedési jármű mementója. A 7:18-as busz nem jött, következő esélyünk a 7:44-es. 7:50-ig ez se jött. de aztán megtört a jég. Egyszerre jött két 222-es számú busz. 

Megvettük a napijegyet, ez 6 dollár/koponya, amit a buszsofőrnél meg lehet venni, és ez tulajdonképpen egy mágneskártya. Az még nagyon tetszett a buszban, hogy leszállásjelző gomb helyett itt egy ruhaszárító kötél volt kifeszítve az ablak mentén, és azt kellett megráncigálni, ha le akart valaki szállni. 

Megérkeztünk a célállomásunkhoz, a Hollywood Blvd-ra. Elképzelhető, hogy mégiscsak éjszaka kellett volna idejönni, hogy hangulata legyen a dolognak, mert így olyan mély hatást nem gyakorolt ránk. Itt volt minden kellék pedig: elég sok turista mászkált, itt voltak a sightseeing szervezők, akik két méterenként leszólítottak és ajánlották a különböző túralehetőségeket. Itt volt a Pókember, a Batman, Minnie, az egér, Superman még egy sarki büfében reggelizett, és egy Zorro szerű lénnyel is találkoztunk, aki a Fresh & Easynél kajált. Mi is ott reggeliztünk, a nálunk Tescoként ismert üzletlánc amerikai megfelelőjénél. És itt voltak a koldusok, a kukázók is.

A Dolby Theatre előtt le volt zárva az út, mert épp egy bemutatóra készülődtek. Május 17-én lesz a Star Trek új részének bemutatója, és láttunk már sok emberkét hálózsákban kempingezni a mozival szemben az út szélén. 

Megnéztük a sztárok csillagait a járdán. Végignéztük a kínai árusok giccsáradatát is. Talán egy kicsit többet, szebbet vártunk ettől a boulevard-tól, így élőben kicsit egyszerűnek tűnt.

Délutánra volt még egy programunk, a Warner Brothers VIP Tour. Interneten foglaltunk jegyet a 4 órási turnusra, de már 3 óra után odaértünk, így a 3:30-as turnusra beraktak minket.

A stúdióba belépéskor, akárcsak a repülőtéren, biztonsági ellenőrzés van: fémdetektor, belenéznek a táskába. Ha sikeresen túljutottunk ezen, akkor bejutunk a váróhelyiségbe, ahol átvehetjük a jegyünket, és különböző emléktárgyakat is vásárolhatunk. Hát nem a legolcsóbban. Pl. egy WB hűtőmágnes 7 dollár+áfa körül kezdődött, hasonlót a kínai bizsusnál 1 dollárért lehet kapni. A menő sorozat pólói is itt 25 dollár körül mennek, míg egy Walmartban meg lehet venni jóval olcsóbban is. 

A Tour első állomása egy filmvetítés volt, a WB stúdió múltját és nagy sikereit mutatták be. Ezután egy 12 személyes nyitott kisbusszal végigvittek minket a stúdió területén. Érdekes volt látni a felépített utcákat, a belül igazából üres házakat, téglának tűnő műanyagból/papírból épített városrészeket. Néhány dologra mi is ráismertünk, pl. a Vészhelyzet sorozat (ER) díszleteire (vasút). Láthattuk a Jóbarátok (Friends) sorozat néhány emlékezetes helyszínét. Láttuk a stúdió által forgatott filmekben használt járműveket egy teremben, itt volt pl. A hazárd megye lordjai autója, a Batmobilok,

Harry Potter repülő autója, vagy a Mátrixból a Ducati.

Megmutatták a mostani nagy sikerű sorozatuk, az Agymenők (The Big Bang Theory) stúdióját, ahol a díszletek sajnos mind le voltak takarva, egyedül a lépcsőházi díszlet volt látható. Jártunk még különböző helyszíneken, ahol pl. iskolának volt berendezve egy stúdió, végigvittek minket egy kelléktáron, ahol a különböző filmek berendezési tárgyait nézhettük meg. A túra végén pedig a WB múzeumában tölthettünk el egy negyed órát, ami azért elég kevés volt egy alaposabb szemrevételezéshez. Itt elsősorban a különböző híres filmekben használatos ruhákat, maszkokat láthattuk, és egy külön emeletet szenteltek a Harry Potter ereklyéknek. 

A beharangozó szövegben az volt, hogy tartsuk nyitva a szemünket, mert láthatunk hírességeket is, de a túravezetőnk bevallása szerint - aki szinte egész nap ott van - ő sem igazán látott ott még sztárokat, egyszer látta Jim Carrey-t, illetve az Agymenőkből a srácokat. Hírességet mi sem láttunk, de két stage-ben is folyt a forgatás az alatt a két óra alatt, amit bent töltöttünk. 

Alapjában véve nekünk tetszett ez a VIP tour, kettőnknek 110 dollárba került, de ez egy olyan dolog, amit az ember nem mindennap nézhet meg. 

Holnap megyünk vissza San Diegoba, ahol még két napot leszünk, aztán 17-én indulunk vissza Magyarországra. 

A mai napra csak egy laza 5 órás út várt ránk, így kényelmesen indultunk el Bishopból Los Angeles irányába. A kaliforniai utakról már eleget áradoztunk. Itt sem mondhatunk semmi rosszat, a pihenőhelyek szépek, hangulatosak és tiszták voltak. Megálltunk minden egyes rest areaban, mert pokoli volt a hőség, ami egyre csak fokozódott, egészen 38 fokig felment. 

Az országúton a forgalom viszonylag gyér volt, és mindenki nyugis tempóban haladt. Mi is bekapcsoltuk a tempomatot, és majdnem el is aludtunk útközben, ugyanis a sivatagos táj nem sok izgalmat tartogatott. Los Angeles előtt aztán megélénkült a forgalom, itt már nem lehetett olyan nyugodt tempóban autózni, hanem a forgalommal kellett menni. Az autósok itt is megosztottak, mert voltak, akik egészen nyugisan elautóztak a megengedett sebesség felső határa közelében, és voltak, akik nyomták neki rendesen. Így folyamatosan figyelni kellett a három tükröt, és még persze az előttünk levőre is, úgyhogy itt már nem lehetett szunyókálni. Elég sok highway patrol-os autót láttunk, de ezek általában csak feltűntek a hátunk mögött, majd előre kerülve pillanatok alatt el is tűntek a messzeségben.

Végülis eseménytelenül telt az út. Fél kettő körül megérkeztünk a szálláshelyünkre. Ekkor még nem tudtunk becsekkolni, mert nem voltak itt a házigazdák. Kínunkban leparkoltuk az autót, majd gyalog elindultunk felkutatni valami boltot, ahol legalább vizet tudunk venni. Ugyanis itt már olyan hőség volt, mintha a pokolba jönnénk, ezért aztán azon se csodálkoztunk volna, ha a házigazda maga Lucifer lett volna:-) De szerencsére nem az volt, csak egy öreg hippi, aki szintén megjegyezte, hogy baromi meleg van kint (39 C fok volt). Ebből arra következtettünk, hogy nem a szokványos időjárással van dolgunk.

A szoba elfoglalása után jól esett egy frissítő zuhany, majd mire összeszedelőzködtünk, hogy lemenjünk a Hollywood Boulevardra, már fél hat fele járt az idő. Felvettük a "buszozós nadrágot" (és szoknyát) és kiálltunk a buszmegállóba. Aztán csak álltunk, vártunk, főttünk, és egyre inkább elment a kedvünk az egésztől. Kb. fél óra várakozás után új stratégiát gondoltunk ki, nevezetesen hogy most visszamegyünk a szállásra, és majd holnap látogatjuk meg a Hollywood Blvd-t, a kora reggeli órákban. Magyarázatként azért nem mentünk autóval, mert a ráknak nem volt már kedve vezetni ebben a dzsumbujban, interneten is ahogy utánaolvastunk, azt írták, hogy nem tudsz hol parkolni, iszonyatos a forgalom, stb. Ezért döntöttünk a buszozás mellett. Végülis Las Vegasban a buszozás jól működött...itt egyelőre nem. De majd holnap... 

Ma korán, reggel 8-kor sikerült elindulni, és a szokásos másfél órás út után megérkeztünk a Yosemite-be. A mai napra két dolog volt betervezve. Egyik, hogy elmegyünk a Hetch Hetchy víztározóhoz, a másik pedig, hogy végig megyünk a Tioga Roadon, és ha már megmásztuk a hegyet, akkor már nem akartunk visszamenni Mercedbe, hanem Bishopban foglaltunk szállást.

A Hetch Hetchyt érdekesen közelítettük meg, ugyanis alulról a 140-es úton mentünk be, innen haladtunk északra. Utána ki kellett jönnünk a parkból a 120-as útnál, majd újra vissza a Hetch Hetchy bejáratnál. Az az érdekes, hogy ennél a nemzeti parknál kilépéskor is ellenőrzik az engedélyt/belépőjegyet.

A Hetch Hetchy egy víztározó, ami besegít San Francisco ivóvíz- és áramellátásába. A tározó elég messze van a NP többi részétől, egy kanyargós kis út vezet ide. A tótól több túraútvonal indul, aki nem fél a medvéktől, pumáktól, és egyéb vadállatoktól, az itt kiélheti szenvedélyeit. A tározó mellett látszik két hangulatos vízesés is.

Mivel tegnap már elegünk lett a túrázásból, a fotók elkészülte után a Tioga felé vettük az irányt. Szerencsére május 10-én - ami egyébként egy nagyon korai időpontnak számít - megnyitották ezt az utat, így végig tudtunk menni a Tioga úton, és a keleti bejáraton tudtuk elhagyni a parkot. De addig sok szép, látványos megállóhely volt az úton, havas hegycsúcsokkal, köztük tavakkal és szép völgyekkel, hangulatos fenyőfákkal. Az egyik legszebb rész volt a Tenaya Lake, ami egy tiszta vizű, gyönyörű tó, fenyőfákkal övezve. Néhány bátor látogató meg is mártózott a hideg vízben. 

A parkból a kijárat már 9945 lábon, vagyis 3031 m magasságban volt. Itt sem volt hideg, de ahogy ereszkedtünk Bishop felé, egyre nőtt a hőmérséklet, a szállásnál pedig már 33 C fok volt du. 4-kor. 

Azt elmondhatjuk, hogy továbbra is élmény Kaliforniában autót vezetni, amerre néztünk, mindenhol havas hegycsúcsok, tavak voltak. Igazából ezeken az utakon van értelme a tempomatnak, mi is használjuk, de azért elég nehéz ébren maradni több órás vezetés után, sokszor meg kell állni a pihenőhelyeken.

A mai szállásunk az El Rancho Motel, rosszat nem mondhatunk rá, egész pofás. Egyedül a fali csatlakozókkal volt problémánk, mert ez más szabvány, mint az eddigiek (csak két lyuk van), de a tulajdonos kisegített egy plusz átalakítóval. Az azért érdekes, hogy a mikro is csak fel volt téve a hűtő tetejére, de nem volt bedugva, mert annak is más csatlakozója van, így aztán annak a használatához is az átalakítóra volt szükség. 

Bishop kb. 3900 lakosú kisváros, de ahogy végigmentünk a főutcáján, mindenféle üzletek megtalálhatók. Autókereskedések, autóbérlési lehetőség, rengeteg bár, étterem, gyors étkezde, és üzlet üzlet hátán. Tipikus amerikai kisváros, hangulatos, rendezett település.

Holnap viszont már egy igazi metropolisba fogunk ellátogatni, Los Angeles az új úticél. Hollywoodban lesz a szállásunk, a szokásos turista látványosságokat akarjuk megnézni: a Hollywood blvd-ot, Sunset strip-et, és esetleg valamelyik filmstúdiót. 

A mercedi szállás nem volt egy jó találat. Ez reggel is megmutatkozott, ugyanis felkelés után jó lett volna egy hideg ital. De mivel hűtő nem volt a szobában, ezért csak poshadt vizet tudtunk inni. Furcsa elgondolás, hogy egy olyan helyen, ahol már kora reggel majdnem 30 fok van, nincs a szobában hűtő.

A városban még beugrottunk a Walmartba megvenni a szükséges kaját. Másfél óra alatt kiértünk a Yosemitebe. Elég későn értünk a parkba, már dél-fél 1 lehetett, ráadásul a parkban általában 30 mph sebességkorlátozás van, és jó nagy távolságok. A mai napra a Yosemite Valley-t szemeltük ki, illetve egy óvatlan gondolattal felszálltunk  egy zöld shuttle járatra, és elmentünk a Mirror Lake megállóhoz. Innen indul a túravonal magához a látványossághoz. Ez a tó olyan tó, ami nem is igazi tó:) Vagyis egy hosszan elnyúló patak, ami kiszélesedik egy bizonyos helyen, lecsendesedik a futása, ez a része tűnik tónak.

Ahol a busz letett, onnan még kellett egy kicsit gyalogolni egy aszfalt úton, ami ment tovább, csak leágazott róla egy ösvény egy túrajelzéssel. Eszerint 1 mérföldre van a Mirror Lake, illetve az volt kiírva, hogy 1.0, de azt nem tudjuk, hogy milyen mértékegység tartozik hozzá...esetleg tengeri mérföld, vagy fényév, ugyanis gyanúsan sokat mentünk. Egyébként nagyon hangulatos erdei ösvényke, jó sok látogatóval, és néhány lovas túrázóval. A park más részein ki van írva, hogy a kutyakakit össze kell szedni. Bezzeg a lócitromot nem szedte össze senki, kerülgethettük is rendesen! 

Már a tóhoz is elég sokat gyalogoltunk, bőven több volt 1 mérföldnél, de a tónál derült ki, hogy a túlsó felén sokkal többen vannak. A mi oldalunkon elé sok hozzánk hasonló tudatlan emberke mászkált és kereste az átjárást, reménykedett abban, hogy valahol át lehet térni a túlsó partra. Egy fiatal pár volt, aki hozzánk hasonlóan kereste az átvezető utat, de egy idő után ők is feladták és visszafordultak.

Mi hősiesen kitartottunk és még egy darabig mentünk, de aztán már kidőlt fák, pocsolyák állták az utunkat, így mi is visszafordultunk. Visszafele haladba, akik szembe jöttek velünk, folyamatosan érdeklődtek, hogy hol lehet átmenni a tó/patak túloldalára. Jó lett volna, ha lettek volna információs táblák, hogy mitől milyen távolságra vagyunk, vagy hogy ne keressük feleslegesen az átjárást. Az interneten találhatók szép képek a Mirror Lake-ről, de mi sajnos nem láttuk meg azt a tükröződést, amiről a nevét kapta. Talán túl alacsony volt a vízszint, vagy a rossz oldalon álltunk... Mindegy, legalább túráztunk egy jót, de ki is fáradtunk benne. Csak hát elment vele vagy 3 és fél óra, így mire visszaértünk a völgybe, már csak a Yosemite Fall-t volt időnk megnézni. Ez egy két részből álló vízesés, az alsó részéhez viszonylag közel lehet menni, így meg lehet nézni, hova folyik el a víz.

Napközben is látszott, hogy sok látogató van, de igazából ez akkor mutatkozott meg, amikor fél 6 körül hazafele indultunk. Csúcsforgalom, dugó mindenütt, külön személyzet irányította a forgalmat. A nagy terepjárósok itt is próbáltak előnyhöz jutni, pl. a buszsávban tolakodtak előre. Este 8-ra értünk vissza Mercedbe a szállásra, fáradtak voltunk és éhesek. Egy gyors jégkrémezés sokat segített a közérzetünk javításán.   

Reggel búcsút intettünk az óceánnak, és viszonylag korán útnak indultunk, hogy eljussunk a Yosemite Nemzeti Parkba. Ez a Nemzeti Park igen nagy területű, így bejárása több napot fog igénybe venni.

Ma a déli bejáraton, Fresno felől közelítettük meg az NP-t. Az előző napokban arról panaszkodtunk, hogy milyen hideg van a tengerparton, hát most megkaptuk az ellenkezőjét. Fresnoban már 32 C fok volt, szerencsére ahogy közeledtünk a NP-hez, egy kicsit lejjebb ment a hőmérséklet. Azonban bent sem volt igazán hideg, annak ellenére, hogy havas hegycsúcsok vettek körbe minket, pólóban vagy vékonyabb pulcsiban kényelmesen el lehetett mászkálni.

A déli bejárattól északnak vettük az irányt, hogy eljussunk a Glacier Pointig. Az út ide elég kacskaringós, a végén már egészen szédültünk. Többször megálltunk a kialakított útszéli helyeken fotózni a hegyeket, szép fákat. Az egyik kitérőnél az úttesten napozott egy prérifarkas. Kicsit sem zavartatta magát, hogy pár méterre haladnak tőle az autók. Még láttuk a tükörben, hogy a mögöttünk jövő autós megáll, a prérifarkas pedig feláll és elindul feléje...

Kb. egy óra volt, mire elértünk a Glacier Point Road végéhez. Itt két szép hegyes látnivaló van egymással szemben. Az egyik a Washburn Point, a másik pedig a 2199 m magas Glacier Point.

A havas hegycsúcsok, kopár sziklák, és a közte megbúvó vízesések olyan érzetet keltenek, mintha az ember valami szép posztert nézegetne. A Glacier Pointnál ismét láttunk egy csomó kövér mókust. Az állatkák pár centire is megközelítik az embereket, talán a kiírás ellenére mégiscsak szokták etetni őket a látogatók...

Mivel már későre járt az idő, ezért nem mentünk be a Valley-be, hanem Merced felé vettük az irányt. Útközben átmentünk egy alagúton, és mögötte, a Tunnel View-nál megálltunk, de itt már esett az eső. Úgyhogy itt sajnos nem sikerült túl jó fotókat készíteni, mert nagy volt a pára (köd).

Utána rákanyarodtunk a 140-es útra, és végigjöttünk a Merced folyó mentén. Ekkor tulajdonképpen már kint voltunk a Nemzeti Parkból, de még hosszú kilométereken át gyönyörű tájakon mentünk keresztül. De ezt már annyira nem tudtuk értékelni, mert éhesek, fáradtak, és fejfájósak voltunk, alig vártuk, hogy a szállásra érjünk. 

Megérkeztünk a szállásra Mercedbe, ahol ismét pokoli hőség fogadott (32 C).Az Americas Best Value Inn nevéhez méltatlanul nem túl igényes szobákat ad ki, igaz, nem magas áron (bár magasabb áron, mint ahogy a Booking.com-on foglaltuk). Mivel már farkaséhesek voltunk, szakítottunk a hagyományokkal, és nem mentünk el a Walmartig, csak átugrottunk a szomszédos pizzériába. Ott vettünk egy nagy pizzát, mert gondoltuk, hogy pillanatok alatt fel fogjuk falni, de végül csak a 3/4-ét sikerült elfogyasztani...néhány óra alatt.

Holnap újra visszamegyünk Yosemite-be, még rengeteg néznivaló van a Nemzeti Parkban.