Ma korán, reggel 8-kor sikerült elindulni, és a szokásos másfél órás út után megérkeztünk a Yosemite-be. A mai napra két dolog volt betervezve. Egyik, hogy elmegyünk a Hetch Hetchy víztározóhoz, a másik pedig, hogy végig megyünk a Tioga Roadon, és ha már megmásztuk a hegyet, akkor már nem akartunk visszamenni Mercedbe, hanem Bishopban foglaltunk szállást.

A Hetch Hetchyt érdekesen közelítettük meg, ugyanis alulról a 140-es úton mentünk be, innen haladtunk északra. Utána ki kellett jönnünk a parkból a 120-as útnál, majd újra vissza a Hetch Hetchy bejáratnál. Az az érdekes, hogy ennél a nemzeti parknál kilépéskor is ellenőrzik az engedélyt/belépőjegyet.

A Hetch Hetchy egy víztározó, ami besegít San Francisco ivóvíz- és áramellátásába. A tározó elég messze van a NP többi részétől, egy kanyargós kis út vezet ide. A tótól több túraútvonal indul, aki nem fél a medvéktől, pumáktól, és egyéb vadállatoktól, az itt kiélheti szenvedélyeit. A tározó mellett látszik két hangulatos vízesés is.

Mivel tegnap már elegünk lett a túrázásból, a fotók elkészülte után a Tioga felé vettük az irányt. Szerencsére május 10-én - ami egyébként egy nagyon korai időpontnak számít - megnyitották ezt az utat, így végig tudtunk menni a Tioga úton, és a keleti bejáraton tudtuk elhagyni a parkot. De addig sok szép, látványos megállóhely volt az úton, havas hegycsúcsokkal, köztük tavakkal és szép völgyekkel, hangulatos fenyőfákkal. Az egyik legszebb rész volt a Tenaya Lake, ami egy tiszta vizű, gyönyörű tó, fenyőfákkal övezve. Néhány bátor látogató meg is mártózott a hideg vízben. 

1_1.jpg

A parkból a kijárat már 9945 lábon, vagyis 3031 m magasságban volt. Itt sem volt hideg, de ahogy ereszkedtünk Bishop felé, egyre nőtt a hőmérséklet, a szállásnál pedig már 33 C fok volt du. 4-kor. 

Azt elmondhatjuk, hogy továbbra is élmény Kaliforniában autót vezetni, amerre néztünk, mindenhol havas hegycsúcsok, tavak voltak. Igazából ezeken az utakon van értelme a tempomatnak, mi is használjuk, de azért elég nehéz ébren maradni több órás vezetés után, sokszor meg kell állni a pihenőhelyeken.

2_1.jpg

A mai szállásunk az El Rancho Motel, rosszat nem mondhatunk rá, egész pofás. Egyedül a fali csatlakozókkal volt problémánk, mert ez más szabvány, mint az eddigiek (csak két lyuk van), de a tulajdonos kisegített egy plusz átalakítóval. Az azért érdekes, hogy a mikro is csak fel volt téve a hűtő tetejére, de nem volt bedugva, mert annak is más csatlakozója van, így aztán annak a használatához is az átalakítóra volt szükség. 

Bishop kb. 3900 lakosú kisváros, de ahogy végigmentünk a főutcáján, mindenféle üzletek megtalálhatók. Autókereskedések, autóbérlési lehetőség, rengeteg bár, étterem, gyors étkezde, és üzlet üzlet hátán. Tipikus amerikai kisváros, hangulatos, rendezett település.

Holnap viszont már egy igazi metropolisba fogunk ellátogatni, Los Angeles az új úticél. Hollywoodban lesz a szállásunk, a szokásos turista látványosságokat akarjuk megnézni: a Hollywood blvd-ot, Sunset strip-et, és esetleg valamelyik filmstúdiót. 

A bejegyzés trackback címe:

https://golyoronvej.blog.hu/api/trackback/id/tr765297539

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása