Délelőtt elmentünk a Balboa Parkba, a szállásról háromnegyed óra alatt ott voltunk. Most is tömeg volt az utakon. Külön öröm volt, hogy amikor lehajtottunk az autópályáról, nem tudtunk a Park Blvd-ra ráhajtani, mert le volt zárva, így mehettünk még egy kört.
Nem ez volt…
Az utolsó napokra már sokkal nyugisabb a program, nem rohanunk sehova, nincsenek nagy távolságok. A mai napra is egy rövid szakasz jutott, Los Angelesből lementünk Escondidoba, ami San Diegotól mintegy 30 mérföldre északra van. Bár nehéz kiigazodni, hogy melyik településen is vagyunk,…
Mielőtt rátérnénk az eseményekre, néhány gondolat egyéb témában:
- Az egyik az internet. Az USA-tól nem ezt vártuk. Folyamatosan probléma van az internettel, vagy az a baj, hogy rettenetesen lassú, vagy hogy órákra megszakad az egész. Tegnap este sem tudtunk netezni jó…
A mai napra csak egy laza 5 órás út várt ránk, így kényelmesen indultunk el Bishopból Los Angeles irányába. A kaliforniai utakról már eleget áradoztunk. Itt sem mondhatunk semmi rosszat, a pihenőhelyek szépek, hangulatosak és tiszták voltak. Megálltunk minden egyes rest…
Ma korán, reggel 8-kor sikerült elindulni, és a szokásos másfél órás út után megérkeztünk a Yosemite-be. A mai napra két dolog volt betervezve. Egyik, hogy elmegyünk a Hetch Hetchy víztározóhoz, a másik pedig, hogy végig megyünk a Tioga Roadon, és ha már megmásztuk a hegyet,…